Túl vagyok a BEFARAGÁSON
(nem lepődnék meg, ha előkerülne egy rovásírásos Pörzse-stúdióvendég, mondjuk az, akitől már tudjuk, hogy az újszülött Jézust Szűz Mária kis kerecsenemnek szólította, így adtuk a világnak a karácsony szót, szóval ez a tudós ember jönne, és elmagyarázná, hogy a befaragás hangalakja nem véletlenül hasonlít annyira a beavatáséra, és egyébként suméroid maja tájszólásban annyit tesz: “mama, az úristen megbassza azt a büdös kurva világot, azt bassza meg”.)
Na, túl vagyok, mert ma este lesz itthoni előrehozott karácsony, aztán anyámék, aztán anyósomék, etc., mindegy, ma reggel be kellett faragni. Nem kell mondani, hogy a nyugati keresztény kultúrkörben ez a férfira mért legkeményebb rituálfeladat.
Vannak persze a hagyomány valódi természetével és jelentőségével tisztában nem lévő családok, ahol előre befaragott fenyőt vesznek, netán műfenyőt, befaragásmentes talpat vagy az elempések földlabdásat (ami egyébként ugyanúgy belepusztul a karácsonyi tortúrába, mintha kivágták volna), de az ilyen családokban, ahol sosem láthatnak karácsony reggel szekercével a kezében, vörös fejjel kurvaanyázó, tökig fenyőgyantás férfit, nem nőhetnek fel egészséges lelkű gyerekek. Ezért van ennyi drogos.
Van az embernek ez az elbaszott esztétikai érzéke vagy micsoda, ami a hülye Platón szerint nyilván valami tökéletes isteni elképzelés kivetülése, belevetítődése az agyba vagy valami ilyesmi, persze azt nem tudta megmagyarázni az idióta görög, hogy mégis hogy a vérbe lehet az, hogy ebben a kivetülésben csak olyan foglamak léteznek, mint derékszög, párhuzam, szimmetria, ezeket tartja szépnek az ember, ez van belelézerezve a fejébe, ezekhez igazodik, miközben meg az Úristen, aki ezt az egészet kivetíti neki, nyilván merő kibaszásból, sosem dolgozott a teremtés során ilyen fogalmakkal, a nyomorult fenyő sem úgy van kitalálva, hogy a talajra merőlegesen, peckesen álljon a szobában, ezért kell őt faragni, de hiába, mert ugye jelentéktelen féreg az ember ahhoz, hogy az isteni elképzeléssel a maga primitív módján szembeszálljon. Függőleges fenyő nincs, csak az a kibaszott idea meg az elvárás.
Úgyhogy jön a férfi a szekercével, és küzd. Ilyenkor világossá válik, hogy miért olyan szúrós tekintetű, zord és meglehetősen radikális, aszketikus vallási/ideológiai nézeteket valló ember minden ismert fafaragó és szobrász.
A fa most áll, síkra vetítve kellemes alfa szöget zár be a vízszintessel, és alfa sajnos kisebb egyenlő hetvenöt fok, magyarul kibaszott ferde, és akármit csinálok vele, olyan is marad. De legalább elértem egy dinamikus egyensúlyi állapotot. Meg kell ezt becsülni ezekben a nehéz időkben. Majd a talp alá pakolgatunk ezt-azt.
Tetszik.
Azt viszont cáfolnám, hogy a földlabdás nem éli túl. 13 éve lakunk kertesházban. Eleinte vágott fáink voltak. Aztán áttértünk a földlabdásra. Összeszámoltam, 6 olyan fenyő van az udvaron, amik karácsonyfák voltak induláskor. 2-re emlékezem, hogy nem élte túl. Nyolcból hat az nem is olyan rossz. Még fér, úgyhogy idén is töveset veszek.